Hol van az igazi Joel?! ~11.

Sziasztok!  :)  (Mivel eddig nem köszöntem még, de úgy látom itt az ideje!) 
Szóval nagyon hálás vagyok, hogy sokan nézik a blogom, viszont el is vagyok keseredve, hogy senki nem jelez, hogy egyátalán tetszik-e vagy sem. Nem vagyok jó író, de imádok blogolni, régen is sokat írtam de mindig abba maradt valamilyen oknál fogva. Hát ezt biztos nem fogom abba hagyni, ugyanis imádom ezt a történetet írni.
Ha esetleg valaki ide téved légyszíves írjatok valamit, nagyon örülnék neki!!! Minden erőmmel azon vagyok, hogy még jobb legyen a blog, a dizájnom elég egyszerű, majd alakítani szeretnék rajta idővel.  
Szóval, még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien látogattátok a blogom, és még egyszer, nagyon örülnék ha kommentet is írnátok! Imádlak benneteket! <3 

Úristen, ez még tőlem is szánalmas volt. Még magamnak sem hittem el, hogy ezt mondtam.
Felhúzott szemöldökkel rám pillantott majd hangos nevetésbe kezdett.
Na szép, mi lenne ha tényleg szeretném?! Valószínűleg most darabokra hullott volna a szívem. Azért ez már sok.
Próbáltam a legszomorúbb tekintetemmel rá nézni, majd sóhajtva távoztam. Oda mentem Jennifer mellé majd rágyújtottam.
- Kinevetett. - vettem ki a cigit a számból és kifújtam a füstöt.
- Tessék? - kerekedtek ki szemei és Benjire nézett.
- Pedig nem hagyhatjuk, hogy Faye még jobban tönkre tegye. - rázta meg fejét.
- Menj vissza hozzá és beszélj még vele. - utasított és gyors bólogatásba kezdett.
- Menj oda te! - fújtattam.
- Joel gyere már ide légyszíves! - mutatott erre Benjamin majd kérdően rá néztem.
Mosolyogva érkezett mellénk, kezeit zsebeibe temette majd meg köszörülte a torkát .
- Nem szeretnél valamit el mondani?
Nagyon féltem, hogy mi fog történni, hogy mi lesz a reakciója. Nekem ez annyira kínos. Már bánom, hogy bele mentem ebbe a játékba de most már nincs vissza út. De komolyan bele sem merek gondolni, hogy mi lenne ha tényleg oda volnék érte. Mennyire fájna most. Bár így sem túl kellemes dolog azért bevallom, lehetett volna egy kicsit kedvesebb is, nem a pofámba kellett volna röhögnie.
- Nem. - vont vállat.
Akkor az tök jó. Nekem még hallgatni se volt kedvem. Sőt még Joelra se akartam nézni.
- Hogy lehet valaki ennyire...? - suttogtam és barátnőmre néztem, fájdalmasan bólintott majd megragadta a kezem.
- Igyunk. - húzott oda a pulthoz és kivette zsebéből a pénztárcáját.
Kért két darab koktélt majd megfogtam az övét is még fizetett.
- Köszi. - mosolygott majd elvette tőlem és belekortyolt.
Én is meg húztam és enyhe fintort vágtam töménysége miatt. Megint ki mentünk, még mindig ott álltak, szinte ugyan abban a pózban. Jenny kérlelő pillantást vetett rám majd megforgattam szemeimet. Mit mondjak még neki? Vagy talán térdeljek le előtte? Mi vagyok én?
A fiú elé álltam majd vettem egy mély levegőt. Mihelyst beszédre nyitottam volna a szám, hangos vihogást hallottam hátam mögül.
- Azért azt hittem, hogy jobbat találsz nálam. - lépett oda hozzánk Faye majd beleröhögött Joel képébe.
Hát ez tényleg nem normális.
- Sokkal jobb mint te. - húzott közel magához majd átkarolt.
Köpni nyelni nem tudtam. Pislogva néztem a lányra aki fintorogva kémlelte arcom majd egyet fordult és köddé vált.
- Ez mire volt jó? - toltam el magamtól gyorsan majd fürkészni kezdtem arcát.
- Sajnálom. - sóhajtott.
És itt vége is volt a nagy beszélgetésnek.
- Én azt hiszem haza megyek. - ordibáltam oda barátnőmnek aki rögtön letámadott kérdéseivel.
- Majd holnap megbeszéljük. - biccentettem majd leraktam a poharat az egyik asztalra és elindultam.

Másnap.~

- Jó reggelt. - motyogtam oda Jennynek aki éppen a kajáját falta, majd idegesen rám nézett.
- Neked is. - taglalta két falat között.
Én is ettem egy pirítóst majd meg kávéztam, és cigiztem. A szobám felé vettem az irányt majd gondolatok ezrei vándoroltam a fejemben.
- Mi lesz ha találkozok vele? - suttogtam magamnak.
~ Mégis is mi lenne? Semmi. Ugyan olyan lenézően fog rám nézni és ugyan olyan bunkón fog velem viselkedni. De már megint erre lyukadtam ki. Egyátalán miért is törődök én vele? Kit érdekel, hogy néz rám!
Hirtelen el vesztettem az egyensúlyom és neki vágódtam a falnak, majd le a földre.
- Ügyes vagy Adelina. - morogtam, majd próbáltam volna fel tápászkodni de meg zavart egy hang.
- Jól vagy? - futott oda hozzám Joel. Bólogatni kezdtem majd végre fel álltam.
Ijedt tekintetett vágott mire én meg vakartam a fejem.
- Csak ügyetlen vagyok. - vontam vállat mire bólintott és tovább ment.
Semmi beszólás, semmi ,,kitérdekelsz" nézés. Hol van az igazi Joel?!

...

Karennel vagyok, a helyi óvodában segítkezek. Szerinte jó ha közösségbe vagyok bár én rögtön nem a kisgyerekek közé képzeltem volna magam így terápiás kezelés szempontjából. De egyébként imádom a kis lurkókat. Ebédet osztogattam a konyhás nénivel, kitakarítottuk a termeket, össze pakoltunk, ilyesmiket csináltunk. Jó érzés volt látni minden gyerek arcán azt az őszinte mosolyt. Nem is tudom én mikor mosolyoghattam ennyire őszintén? Nem emlékszek rá.
- Hé Lina. Mehetünk haza. - vigyorgott rám Karen majd meg fogta a táskáját és az enyémet is és átnyújtotta nekem.
Kocsiba szálltunk és indultunk is haza.
- Tudok mindent Joelről. - mondta mire nyeltem egy nagyot.
- Sajnálom én...
- Nem tehetsz róla. - mosolygott rám kedvesen majd vissza nézett az útra.
Megnyugodtam. Nem tudom de szerintem 2 kilóval könnyebb lettem.
- Csak vigyázz vele. Tudod agyilag ő még gyerek, nem való még neki kapcsolat. De ha...
- Tessék? - nem hagytam, hogy befejezze.
- Tudom, hogy szereted.
Na itt meg állt bennem az ütő. Most sírjak vagy nevessek? Komolyan nem tudom.
Szóval ő azt tudja, hogy szeretem Joelt, persze ez nem igaz csak gondolom valaki ki kotyogta neki az esti dolgot.
~ De vajon ki? Benji? Áhh nem hiszem. Tudta, hogy csak kamuzok, viszont Jenny is tudta, hogy kamuzok. Akkor?
- Joel mondta. - biccentett még mindig vigyorogva.
Nem szóltam semmit, némán ültem az anyós ülésen majd próbáltam elterelni a gondolataimat. Kicsit lejjebb húztam az ablakot, megcsapott a hűvös szél és hagytam hogy tincseim arcom előtt játszadozzanak. Még be mentünk a boltba üdítőért meg igazából fogalmam sincs miket pakolt a kosárba Karen.
- Ezt vedd meg neki, ez a kedvence. - mutatott valami fura csomagolású csokira.
Nagy nehezen de leemeltem egyet a polcról és kifizettem. Elég nagy volt és elég drága. Mit meg nem teszek érte.
...
A szobámba voltam, azon mélázgattam éppen, hogy vajon oda adjam-e neki az édességet vagy nem. Lehet, hogy inkább megeszem én. Neki indultam, hátha megtalálom és a kezébe nyomhatom. Leültem a konyhába az asztalhoz majd még nézegettem a kezemben tartott csokoládét.
- Uhh az a kedvencem. - jött oda Joel mire rá néztem és mosolyra húzódott a szám.
- Neked vettem. - nyújtottam oda neki majd diadalmasan fel kacagott és kibontotta.
- Kérsz? - nyögte ki teli szájjal mire meg ráztam a fejem.
Úgy ette, mint valami 6 éves kisgyerek. Nem kellett fél perc mire megette az egészet.
- Úristen. - kerekedtek ki szemeim majd halkan odavágott egy köszönömöt és már ott sem volt.
 Nem fog menni, nem tudom eljátszani, hogy szeretem, tiszta béna vagyok.  Talán feladom.
Meg is kerestem Benjit majd köszöntem neki és el mondtam, hogy befejeztem. Persze nem tetszett neki de nekem jobb lesz. Fájna ha tényleg belé szeretnék, hisz engem igazából utál, vagy nem tudom. De biztosan nem kedvel.
Kinyitottam egy üveg bort amit azokra az időkre tartogattam amikor egyedül lehetek a gondolataimmal. Aprókat kortyoltam bele majd bekapcsoltam a zenét.
- Maybe we're just trying too hard. 
When really it's closer than it is too far - hangosabbra vettem majd ordibálni kezdtem mint egy idióta.

- Cause I'm in too deep, and I'm trying to keep, 
Up above in my head, instead of going under.
Cause I'm in too deep, and I'm trying to keep, 
Up above in my head, instead of going under.
Instead of going undeeeer.

Mikor vége lett a dalnak, hátra dőltem az ágyamon és röhögni kezdtem. Annyira jól érzem magam, sokkal jobban mint 2 hete. Szabad vagyok, próbálom meg látni a szépet és a jót minden dologba.
Meg ittam még a maradék boromat majd feltápászkodtam az ágyról. Forgott velem a világ, de annyira jó volt, jól eső érzés volt. Nem voltam berúgva, nem kellett hánynom, nem volt sírógörcsöm. Pontosan jó volt minden. Kopogtak.
- Igen? - üvöltöztem mosolyogva.
Karen bújt be majd leült az ágyamra, fájdalmas tekintetétől ki rázott a hideg.
- Kicsim.. - csuklott el a hangja.
- Valami baj van? - húztam fel szemöldökömet erre csak halványan bólintott és lesütötte tekintetét.
- Taylor..
- Mi van vele? - az ujjaimat kezdtem tördelni, mire meg fogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.
- Balesetett szenvedett.