Minden rendben lesz! ~12.

Sziasztok! :) Ismét itt az új rész, bár eléggé depresszív hangulata van, na de lesz ennél jobb is! 

Köszönöm a kommentet, nagyon jól esett, hogy végre ír valaki és egy másik lánynak is köszönöm aki facebook-on írt! :) <3 Nagyon hálás vagyok érte!! :) Jó olvasást,és gyönyörű szép Péntek estét kívánok nektek! <3 :)

Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Nem akartam elhinni. Miért mindig csak rossz dolgok történnek velem? Milyen bűnt követtem el , hogy csak a rosszat kapom az élettől? Miért nem történhet inkább jó velem? Miért rúg belém a sors, újra és újra? Sírtam, iszonyatosan sírtam. Szívem eszeveszettül kalapált, a végtagjaim remegtek, de mégis zsibbadtak. Arcomat áztató könnycseppek már ruhámba is beleivódtak.
Karen megszorította a kezem, majd mélyen a szemembe nézett.
- Elviszlek hozzá. - suttogta.
Erre csak még jobban kezdtem el reszketni majd fel álltam, lassan bólintottam és kifutottam a szobámból. Muszáj vagyok lenyugtatni magam. Nem bírom el viselni ezt a kegyetlen fájdalmat.
Szipogva ültem ki a teraszra majd gyújtottam rá. Körülbelül 4 szál cigit szívtam el egymás után. Nem akartam senkivel beszélni, senkire rá nézni, csak egyedül lenni. Egyedül a kínzó fájdalmammal,ami ezernyi lyukat eresztett szívemen.
...
- Kész vagy? - kérdezte halkan Karen majd megragadta az egyik táskámat.
- Igen. - suttogtam egy heves bólogatás kíséretében.
Ki vittük a cuccaim majd a szobámra pillantottam, hiányozni fog, talán vissza sem jövök soha. Már a bejárati ajtónál álltunk mindketten majd valaki megfordított, Joel-el találtam szembe magam.
- Hova mentek? Mi történt? - pillantgatott rám és anyjára felhúzott szemöldökkel majd Benjamin és Jenny is megjelent mellettem.
- Majd elmondom fiam. - sóhajtott Karen mire szomorúan lesütöttem tekintetem.
Látszott rajtuk, hogy nem nagyon érették miről is van szó, én meg aztán meg nem bírtam volna szólalni. Megint előjöttek azok a fránya könnyek szemeimből.
- Sziasztok! - suttogtam halkan majd kimentem, és az autó felé vettem az irányt. Bepakoltuk a csomagjaimat majd beültem az anyós ülésre.
Hiányozni fognak, lehet, hogy többé nem is látom már őket. Örülök, hogy megismerhettem Jennyt, hiszen nagyon jó barátnő, mindent megosztottunk egymással, mindent megbeszéltünk, sokat nevettünk és sokat szomorkodtunk is. Aztán Benji, nagyon jó  fej srác, elvoltunk, beszélgettünk, bulizgattunk, jól éreztem magam vele. Aztán ott van Joel. Ő az aki sokszor bunkó volt és sokszor ki nem állhattam, viszont megragadott benne valami, nem is tudom mi, talán egy vonzalom amit mindig éreztem amikor vele voltam. Nem mondható szerelemnek, talán inkább csak kedvelésnek. Akár mennyire bántóak voltak szavai annál jobban szerettem meg mint embert és talán ez olyan különös. Furcsa mert sosem foglalkoztam annyit fiúval mint ő vele. Féltettem őt, nem akartam, hogy drogozzon és nem akartam, hogy Faye-el legyen. Sokszor felmerült bennem, hogy miért is foglalkozok vele annyit. Még a mai napig nem tudom pontosan, talán ezt is csak a vonzalomra tudom fogni.
...
- Itt vagyunk. - lassított le Karen az autóval majd meg is álltunk.
Lehajtott fejjel sétáltunk be a kórházba majd érdeklődtünk, hogy hova vitték be Taylort.
- Adelina Hayes?
Bólintottam.
- Nem mehetnek be hozzá. - rázta meg a fejét az egyik nővérke.
- Tessék?
- Komoly sérüléseket szenvedett a nagybátyja. Nem tudunk mást mondani az állapotáról.
Karen rám nézett majd átölelt.
- Látnom kell! - ordibáltam.
- Nem lehet.
- Muszáj látnom! - kiabáltam ismét majd próbáltam futni amerre csak láttam de egy erős kar vissza húzott. A könnyek miatt nem nagyon láttam,de aztán nagyjából felismertem, Joel volt. Nem tudom, hogy került ide, azt se hogy miért van itt. Próbáltam kiszabadítani magam szorításából.
- Engedj el. - morogtam.
- Nem lehet. - suttogta.
- Hallod engedj már el. - ordítottam majd kis idő múlva kapálózásaim miatt ki szabadultam majd futni kezdtem. A nagy lendület miatt elestem de gyorsan feltápászkodtam és szaladtam tovább.
- Adelina! - szólt utánam, nem érdekelt.
Kérdezősködtem, hogy hol van, senki sem válaszolt majd megjelent egy orvos és őt is megkérdeztem.
- A nagybátyja.. - hajtotta le fejét.
- Életét vesztette.
- Nem, az nem lehet. - ordibáltam majd megint elkezdtem sírni és lerogytam a padlóra.
...
- Azt hiszem felébredt. - hallottam egy női hangot.
Kinyitottam a szemeimet és megpillantottam Karen rémült arcát.
- Hol van Taylor? - suttogtam.
- Kicsim, minden rendben lesz. - szorította meg a kezem.
Tudtam, hogy Taylor meghalt de egyszerűen nem tudom feldolgozni. Borzasztóan hiányzik. Mi lesz velem nélküle? Senkim sem volt rajta kívül. Nagyon rosszul éreztem magam és szemeim iszonyatosan kezdtek nehezedni majd pár másodperc múlva le is csukódtak.

2 hét múlva.~

A szobámba vagyok ismét Karenéknál. Ide költöztem. Nem tehettem mást, nem is tudtam volna mást tenni.  Ő az akivel nap mint nap beszélgetek és kisírhatom neki magam. Taylor emléke még mindig nem hagyja nyugodni a lelkem, nagyon hiányzik és hiányozni is fog életem végéig. Rettenetesen szét vagyok esve, nem is tudom, hogy hogy fogom ezt feldolgozni de muszáj lesz. Nem élősködhetek más házába. Nem dolgozok és nincs semmi pénzem. Most kell talpra állnom, senki nem fog eltartani. Kopogtak.
- Jól vagy? - nyitott be Benji majd meg láttam Jennyt és Joelt is.
- Igen, nagyjából. - bólintottam.
Beljebb jöttek és le ültek az ágyam szélére. Nagyon hiányzott a társaságuk már két hete nem láttam őket, egyedül akartam lenni amit persze megértettek.
- Nagyon sajnáljuk amit történt. - hajtotta le fejét barátnőm majd a fiúk is sóhajtottak.
Erre csak biccentettem egyet.
- Nem jössz át hozzánk beszélgetni, iszogatni? - kérdezte Benji.
- Mehetek. - vontam vállat.
- Joel! - pillantottam rá majd nyeltem egy nagyot.
Rám nézett, láttam rajta, hogy fogalma sincs mit akarok mondani.
- Sajnálom, hogy akkor.. rád ordítottam.
- Semmi baj, teljesen megértelek. - bólintott.
Mindenki felállt a helyéről és Benji szobáját vettük célba. Leültem a kanapéra majd lestem ki a fejemből.
- Lina. - integetett előttem Jenny majd adott nekem egy poharat ami tele volt töltve whiskyvel meg kólával. Megpróbáltam mosolyra húzni szám majd elvettem tőle és belekortyoltam.
Jól éreztem magam már a harmadik pohárnál majd a fiúk próbáltak megnevettetni ami sikerült is. Nem gondoltam a rosszra vagy is inkább próbáltam nem gondolni rá. Nehéz de muszáj, nem kerülhetek a padlóra, most nem!
- Lina beszélhetnénk? - mutatott az ajtó fele Joel.
- Persze. - álltam fel a helyemről és kimentünk a teraszra.
Leültünk egymással szemben és meggyújtottuk ciginket.
- Szóval.. - kezdett bele.
- Igaz volt amit a múltkor mondtál? Tudod.. Hogy szeretsz. - nem nézett rám a földet bámulta.
- Nem. - sóhajtottam.
- Nem volt igaz. - ráztam meg a fejem.
- Akkor miért?
- Azért mondtam, hogy hátha elfelejted Fayet. Tudod nagyon féltettelek tőle, nem akartam, hogy rossz irányba haladj.  Faye nekem azt mondta, hogy tönkre tesz téged. Ezt nem akartam. Sajnálom. Tudom, hogy beleavatkoztam de nagyon megijedtem, hogy valami bajod esik. - hadartam.
- Értem. - bólintott.
- És miért aggódsz értem ennyire?
- Mert fontos vagy nekem. Tudod, sokszor elég bántóan viselkedtél velem, nem esett jól, viszont valamiért annál jobban meg kedveltelek. Ez most így hülyén hangzik, magam sem nagyon értem, de ez van és ez az igazság.
- Köszönöm! - suttogta.
- Én is szeretnék neked el mondani valamit.
- Sajnálom, hogy így viselkedtem veled. Fel nyitottad a szemem. Többet látni sem akarom Fayet. Elfelejtettem. Az életemben ez a fejezet lezárult.
- Örülök neki. - mosolyodtam el.
- Na menjünk vissza mert még azt hiszik mást csinálunk. - kacsintott mire elnevettem magam.
 Nagyon örülök, hogy végre Joel normális, komolyan el sem hiszem. Bekopogtunk majd benyitottunk a szobába.
- Úristen. - ugrott nyakamba Jenny.
- Mi van? - értetlenkedtem.
- Akkor ti most? - mosolygott.
- Tudod... Együtt vagytok?