2015. szeptember 27., vasárnap

A kezdet ~6.

- Lina, ébredj. - keltegetett valaki majd próbáltam kinyitni szemeimet. 
Amikor végre, nagy nehezen sikerült, nyöszörögtem egyet majd meg pillantottam Karent és Jennyt ahogy aggódva figyelnek rám. 
- Felébredt? - Nézett hátra Benji aki az ágyam legvégén ült. 
- Mi történt? - Kérdeztem alig hallhatóan majd próbáltam felülni.
- Elájultál. - Fogta meg a kezem barátnőm, majd halványan elmosolyodott.
Karen próbált nyugtatgatni, én meg egyszerűen nem hittem el, hogy ez megtörtént. Sosem ájultam még el, úgy néz ki, hogy épp ideje volt.
Mosolyogtam egyet majd közöltem, hogy semmi bajom sincs nyugodtan itt hagyhatnak. Mikor Jenny és Karen ki ment a szobámból, Benji odajött hozzám.
-         Nem hagylak itt. – csóválta fejét, és leült mellém.
-         Nincs bajom, jól vagyok. – mosolyogtam rá.
Vállat rántott majd megfogta kezeimet. Szemhéjam egyre nehezebb lett, testem minden egyes porcikája elgyengült, a levegőt egyenletesen vettem majd az álom világ kapuihoz értem.

-         Kérlek ne. – üvöltöttem majd próbáltam kezei közül kiszabadítani magam.
Egy sötét szobába voltam tele mindenféle antik tárgyakkal, a plafonról kristály csillár lógott le ami apró fénysugarakat vetített. Mindenhol, törött vázák, poharak, tányérok voltak. Valaki rettentő erővel szorította csuklómat, majd magához nyomott. Próbáltam hátra nézni, hogy mégis ki lehet de valamiért nem láttam csak egy árnyat.
-         Hagyj békén. –suttogtam majd egy kövér könnycsepp végig folyt az arcomon.
Semmi erőm nem volt, a lábaim mintha földbe gyökereztek volna, mintha elszakadt volna a testemtől. Szívem a torkomba dobogott. Fulladoztam, nem kaptam levegőt majd a földre rogytam.

 -  Jó reggelt Lina. – ugrott valaki az ágyamra majd kómásan felnéztem rá.
 -  Jenny, neked is, de mi lenne ha erről le szoknál?  - nevettem el magam.
 -  Igazad van, ne haragudj. – forgatta meg szemeit majd elmosolyodott.
 -  Jól vagy? – ült le mellém törökülésbe majd fürkészni kezdte az arcomat.
 -  Álmos vagyok még de egyébként jól. – bólogattam.
 Ekkor eszembe jutott az álmom majd kérdően rá néztem barátnőmre.Mondta hogy menjünk ki kávézni meg cigizni, én szó nélkül beleegyeztem majd magamra kaptam egy rövidnadrágot egy fekete csipkés pólót és egy tornacsukát. Hajamat gyorsan megfésültem, a változatosság kedvéért ki sminkeltem magam. Nagyon szeretek sminkelni, Taylor mindig azt mondta hogy rakjak le egy smink tanfolyamot mert nekem ebben kéne dolgozni talán igaza van majd ha jobban leszek lehet, hogy megvalósítom bár nem kis összeg, de ha szeretem csinálni akkor megéri. 
- Kész vagy már? - állt mellettem türelmetlenül Jenny majd fújtatott egyet. 
-Igen. - sóhajtottam majd kimentünk a konyhába, öntöttünk magunknak kávét, raktam bele két kiskanál cukrot majd barátnőmre néztem aki csak úgy feketén issza. Vágtam egy fintort majd morogtam egyet, hogy hogy lehet azt úgy meginni, mire a válasza csak egy vállrántás volt.  Gyorsan ki mentünk, meggyújtottuk a ciginket majd pár slukk után beleittunk a kávénkba. Kivételesen sütött a nap, a kertben lévő fákról madár csiripelés hallatszott, az enyhe szél csiklandozta bőrömet. 
- Fiúk? - raktam le a poharat a dohányzó asztalra és Jennyre pillantottam.
- Elmentek az üzletbe venni piát. Este buli lesz. - rántott vállat.
- Értem. - bólintottam.
Egyébként nem értettem semmit, hogy hol lesz vagy miért lesz buli, esetleg csak a fiúk mennek-e bulizni, vagy mi van most. Igazából magamban le is zártam a dolgot mert nem nagyon érdekelt. 
A nap hátra lévő részében Jennyvel voltam, zenét hallgattunk, nevetgéltünk, beszélgettünk. Nagyon el vagyok vele, nagyon rég nyíltam már meg bárkinek is, és nagyon jól esik, hogy vele mindent meg lehet beszélni. Amiről komolyan kell beszélni, úgy is beszél, a többit el vicceli és pont ez tetszik benne. Nem is értem, hogy egy ilyen emberrel hogyan bánthat el a sors. Kegyetlen az élet valljuk be. Gondolat menetemet halk kopogás zavarta meg.
- Kezdjetek készülődni, már 8 óra van. - nyitott be Benji, majd azzal a lendülettel be is csukta az ajtót.
- Mi a..? - nézett rám hatalmas szemekkel Jenny, majd az ajtóhoz futott .
- Benjamin Levi Madden.. még is mi tökömről beszélsz? - sivalkodott utána én meg majd leestem az ágyról annyira nevettem. 
- Tényleg készülődjünk, megyünk bulizni. De előtte itthon iszunk. - közölte teljesen komoly fejjel majd bólintottam és a fürdőt vettem célba. Letusoltam, hajat mostam, dobtam fel egy füstös sminket majd felöltöztem. Egy bőr hatású cica nacit vettem fel, egy fekete fűzőt, rá egy bőrkabátot és fekete platform boka csizmát aminek a sarkát szegecsek ékesítették. Bele néztem a tükörbe majd egy mosollyal nyugtáztam magam. Kicsit melegem volt ezért kabátom úját felhúztam majd mosolyogva néztem meg a két kezemet. Mind a két alkarom tetoválva van. Imádom a tetoválást, és még szeretnék a közel jövőbe egyet. Egyébként Jennyn, Joelen és Benjin is van. A két fiúnak egész karos van ami nagyon tetszik mert nekik jól áll bár magamon annyira nem tetszene. 
- Gyere. - nyitott be barátnőm majd hirtelen megtorpant.
- Úristen de jól nézel ki. - nézett végig majd mosolygott.
Elejtettem egy vigyort köszönésképpen majd meg fogta a kezem és Benji szobájához húzott. Vettem egy mély levegőt majd benyitottunk. Köszöntem nekik majd leültünk a kanapéra. 
- Whiskeyt? - mutatta fel nekünk az üveget Joel, majd mind a ketten bólintottunk és öntött nekünk egy kicsit. 
Óvatosan bele kortyoltam majd lehúztam az egészet. Benji és Jenny fel nevettek majd a szőkeség megint töltött a poharamba. Kb 4-et meg is ittam majd kellőképpen meg is éreztem a hatását. A többiek is már érezték, össze vissza röhögtek a semmin. Barátnőm a poharat nézve röhögött én meg már nem bírtam tovább, el nevettem magam. A fiúk még öntöttek vodkát, azt is megittuk, én whiskyvel kísértem le majd lebasztam a poharat az asztalra és felálltam.
- Azta kurva. - jött ki a számon annyira megszédültem, hogy hirtelen azt se tudtam ki vagyok. 
- Gyerünk cigizni. - mosolyogtam rájuk majd ők is felálltak és mentünk ki.
- Bocsi. - néztem rá Joelra mert véletlenül meglöktem, én szerencsétlen. Rám mosolygott majd leültünk és rágyújtottunk. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése